ÚJ MESETERÁPIÁS CSOPORTOT INDÍTOK!
OKTÓBER 30-ától 5 alkalommal szerdai estéken Zuglóban
„A mesékben minden benne van: élet és halál, vereség és győzelem, szerelem, túlvilág, csodák, csodatévő lények.”
Csukás István
A foglalkozásokon egy-egy mesét vizsgálunk meg közelebbről, és megkeressük bennük a nekünk szánt kincseket. A mesék tele vannak szimbólumokkal, segítő üzenetekkel. Ha jól átforgatjuk a rétegeit, lehet, hogy pont hozzánk szólnak majd.
A meseterápiás csoportfoglalkozáson mindenki a saját történetével érkezik, ezért a közös mesében is mindenkit más szólít majd meg. Tanulunk egymástól, a mesétől, és saját kiásott kincseinktől is.
A foglalkozásokon rajzolunk is majd, melyhez nem szükséges rajztudás. A vizuális megjelenítés segít nekünk a tudatalatti tartalmak előbukkanásában.
Engedd meg, hogy hat estére előtérbe lépjen az őszinte, kíváncsi, és játékos gyermeki éned!
Ahogyan a hős elindul a próbatételei felé, úgy haladunk mi is a hétköznapok sárkányai között.
A mesék tanítanak, és üzeneteiben olyan megoldásokra találhatunk, melyeket eddig talán nem vettünk észre.
A foglalkozások megerősítik a hitet a saját belső hősünkben, és segítenek megtalálni saját varázseszközeinket is.
A meseterápiás csoportfoglalkozáson mindenki egyéni, belső munkát végez, ugyanakkor a csoport közösen is segíti a mese megértését, elmélyítését. A relaxáció alatt és az alkotás közben pedig flow állapot alakulhat ki, és a külvilág elhomályosulhat. Ez nagyon intenzív, valódi munka.
Az alkotás után pedig a csoport ereje ad hozzá rengeteget a saját belső munkánkhoz, hiszen a többiek visszajelzést adnak a képekre, gondolatok, benyomások, érzések formájában.
Ezek azok a pillanatok, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy a saját belső világunkra mások szemével rápillantsunk, és meglássunk az ő szemükben valamit, amit magunktól nem vennénk észre.
A csoportfoglalkozásokon tehát nem a terapauta elemez, és nem ad kész válaszokat, de segíti az együtt gondolkodást. Nincs ítélkezés, és nem is a szép alkotások születése a cél.
MIRE SZÁMÍTS?
A meseterápia egy izgalmas módszer, hiszen azt hisszük, jól ismerjük a meséket, de nem is sejtjük, hogy mennyi üzenetet hordoznak az Emberről. A képzelet és a valóság határán felidéznek sejtéseket a belső nagy igazságokról, útmutatást nyújthatnak egy hármas útelágazásban, vagy rámutathatnak, arra, hogy ha hibáztunk is, még elnyerhetjük a jutalmunkat.
A meseterápia mindenkinek annyit ad, amire éppen abban az élethelyzetben szüksége van. Lehet, hogy csak annyi történik, hogy intellektuálisan érdekes dolgokat hallasz majd, és jólesik az elvárások nélküli alkotás, megtapasztalod, milyen az, ha elfogadnak úgy, ahogy vagy.
De felszakadhatnak belső gátak, lehetnek aha-élményeid, támadhatnak felismeréseid.
Minden alkalmat ráhangolódással indítunk, majd beszélgetünk a meséről. Ezután relaxáció, és alkotás következik olajpasztell krétával, agyaggal, vagy montázst készítünk.
Az alkotásokra a többiek visszajelzései által nézünk rá új szemmel, és lehet, hogy új igazságokra lelünk, vagy megerősödik a hitünk magunkban.
Praktikus információk
Mikor? – Szerdán 18 és 21 óra között, a következő dátumokon
- 2024. október 30.
- 2024. november 6.
- 2024. november 20.
- 2024. december 11.
- 2024. december 18.
Hol? – Aura Krono Stúdió 14. kerület Jerney utca 31. (közel az Örs vezér térhez)
Részvételi díj:
40 000 Ft / 5 alkalom, mely fizethető egyben vagy 2 részletben.
Ez tartalmazza a terembérletet, a felhasznált anyagokat, és a szakmai foglalkozást.
A bizalmi légkör megteremtése miatt a sorozat zárt csoportként működik, ami azt jelenti, hogy a workshop alkalmai külön-külön nem látogathatók.
A workshop minimum 4 maximum 6 fővel indul.
- Részvételedet a foglalkozás díjának befizetésével tudod garantálni, melyet az alábbi linkekre kattintva tudsz megtenni bankkártyával.
Ha inkább átutalással fizetnél, vagy kérdésed van, kérlek, írj a marama.posta@gmail.com
e-mail címre, vagy töltsd ki az alábbi űrlapot!
Érdekel az 5 alkalmas meseterápiás workshop!
Kaposi Ildikó vagyok
katarzisz komplex művészeti terapeuta és kincskereső meseterapeuta
Négy éve tartok rendszeresen csoportfoglalkozásokat, workshopokat. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a művészet- és meseterápia segíthet azzá válnom, aki valóban vagyok, és szeretném ezt az érzést másoknak is átadni.
Sosem tudtam szépen rajzolni, festeni, de mindig is kikapcsolt, feltöltött, ha alkottam, vagy ha új színeket hoztam létre az alapszínek keveréséből.
Kísérletező alkat vagyok, és nyitott vagyok az újra, nagyon szeretem például a kávét tonikkal, ugyanakkor vonz a múlt, és tisztelem a hagyományokat, melyek ősi tudáson alapulnak.
Szeretek figyelni, meghallgatni másokat, és hiszek abban, hogy az empátia vinné a legjobban előre a világot.
Marama Műhely Facebook Oldal